Spártai Blog

Még valami, amit nem tudtál a vitaminokról!

Írta: Dr. Váczi Péter mikrokeringés-specialista - Beküldve 5 hónap 1 hét óta

Miért fordulhat elő, hogy elkezdesz szedni egy vitaminkészítményt, nagyon bejön, ajánlod a barátodnak, neki pedig nem – vagy éppen fordítva? Mi lehet ennek az oka?

Pedig a termék ugyanaz.

A kutya legtöbbször a mikrokeringés háza táján van elásva.

Talán nem tőlünk hallod először, hogy ha az összes véreret – a legvastagabbaktól a legvékonyabb kapillárisokig – egy sorba rendeznénk, akkor az így nyert virtuális csővezetékkel háromszor körbetekerhetnénk a Földet az Egyenlítő mentén!

Még valami, amit nem tudtál a vitaminokról!

Öntsünk tiszta vizet a pohárba (és vegyünk be hozzá egy Spártai Vitamint)!

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 5 hónap 3 hét óta

Egyetlen nap alatt forgószélként söpörtek végig a médián a rólunk szóló hírek, melyek a félreérthető szalagcímeik miatt kellemetlen helyzetbe hozták a társaságunkat.

Azóta rengeteg kérdést kaptunk olyanoktól, akik szeretik és fogyasztják a termékeinket és olyanoktól is, akik még nem használnak étrend-kiegészítőt a rohanó mindennapokhoz.

Mi a baj a termékeinkkel? Röviden: semmi. 3 évvel ezelőtt az egyik reklámkampányunk kommunikációjában hibáztunk.

Tavaszi fáradtság - Mit tegyünk ellene?

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 5 hónap 3 hét óta

A tavaszi fáradtság nem egyfajta betegség, csupán arról van szó, hogy ahogy a természet átvált télből tavaszba, úgy a szerveztünk is egyfajta átállást végez.

Interjú Kiss Viviennel a Spártai Vitamin csapatának egyik nagy reménységével!

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 1 év 4 hónap óta

Ha kitűzök egy célt, akkor azt elérem! - Hangzik Kiss Vivien szájából, olyan meggyőződéssel és eltökéltséggel, hogy a kételynek egy szemernyi szikrája sem merül fel bennünk!

Szép, csinos, okos, vagány: Ő Vivien – „ a Spartan Race-s”
Akik rendszeres Spartan Race versenyzők, nekik nem kell bemutatnunk.

Interjú Kiss Viviennel a Spártai Vitamin csapatának egyik nagy reménységével!

Mozgalom a közös sportolásért!

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 1 év 4 hónap óta

Rohanás, sietség, kimerültség és idegeskedés. Ezek a negatív kifejezések a legtöbb ember számára mindennapos „rutinfeladatok”. A sport minden negatívumra hatékony ellenszer. Egyrészt, mert a mozgással a testen elért eredmények semmihez nem hasonlítható módon növelik az önbizalmat, másrészt összeköttetést teremt az emberek között. 
Az „Örökké 21” mozgalom is az említett elvek mentén gondolkozik. A sporttal, a sport segítségével szeretné a családi kapcsolatokat erősíteni, hogy azok tartósak, fittek és egészségesek legyenek. Elmas Hasan 20 éve él Magyarországon, és az ókori Mezopotámia területéről, egy Kurd nemzetiségű családból származtatja magát, és feleségével, Vikivel álmodták meg tenni akarásuk védjegyét.

 

Mozgalom a közös sportolásért!

Szabadban, szabadon! - Szabadtéri sporttevékenységek

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 1 év 5 hónap óta

A téli álom végén a sport iránti igény megnövekszik - ez a tapasztalat. Ki-ki vérmérsékletének megfelelően kezdi el a fizikumát terhelni. A szakemberek különböző korosztályoknak különböző sporttevékenységeket javasolnak, és külön személyre szabott intenzitást.

Nagyon fontos, hogy a megnövekedett teljesítményhez legyen felhasználható tápanyagforrás: vitaminok, ásványi sók, nyomelemek: erre a Spártai Szuper multi multivitamint ajánljuk.

És most lássuk, mik azok a sportok, amiket szinte bárki bármikor nyugodt szívvel elkezdhet!

Szabadban, szabadon!  - Szabadtéri sporttevékenységek

Senior CrossCore csoport: Interjú az edzővel!

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 1 év 5 hónap óta

Danka Olgi személyi tréner és instruktor tartja az idősebb korosztálynak szóló Senior CrossCore edzéseket a Yakuza Fitnessben. Elsőre mindenki azt gondolná, hogy a Senior korosztállyal egészen máshogyan kell bánni edzés közben: finomabban, kedvesebben, engedékenyebben. Azonban az idősebbek sokszor „harapósabbak” mint a fiatalok, egy-egy sikerélményért jobban megküzdenek, és jobban is örülnek az elért eredménynek.

Interjú Danka Olgi Személyi trénerrel

Az Idős kor nem játék - Haladni kell a korral!

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 1 év 5 hónap óta

Felkészülni, vigyázz és figyelj!  Az idő előrehaladtával ezen „rajtfelhívás” az egészségmegőrzés három kulcsszava: tényleg úgy hangzik, mintha valaki felállna a startvonalra. Tulajdonképpen fel is áll mindenki, hiszen az idő múlásával változnak az emberek biológiai igényei.

Az Idős kor nem játék - Haladni kell a korral!

Kisgyerekkel télen – megúszható a megfázás?

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 1 év 7 hónap óta

Minden  szülő tudja: a téli időszak egyet jelent a megfázós időszakkal. A gyerekek sorra dőlnek ki, és alighogy kiheverik a megfázást, pár nap után újra ágynak dőlnek. Óvodás, kisiskolás korú gyerekkel bizony kihívás a tél, lássuk mit tehetünk a betegségek ellen!

Spártai Vitamin: Kisgyerekkel télen - megúszható a megfázás?

5 tipp, hogy télen is fitt és életvidám legyél!

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 1 év 7 hónap óta

A téli hónapokban hajlamosak vagyunk veszíteni az energiánkból és az aktív, sportos élet helyett sűrűbben választjuk az otthoni pihenést.

Ennek sajnos több hátulütője is lehet, mert a mozgáshiány következtében egyre kevesebb lesz az energiánk, egyre sűrűbben és nagyobb adag táplálékot veszünk magunkhoz, ezáltal többször fogjuk éhesnek érezni magunkat, ami ha nem vigyázunk, túlsúly problémákat okozhat.  A plusz kilók és a rossz minőségű ételek pedig magukkal vonzzák a rossz közérzetet, ami a végén depresszióhoz is vezethet.

5 tipp, hogy télen is fitt és életvidám legyél!

9 tipp a pluszkilók ellen

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 1 év 7 hónap óta

Az újévi fogadalmak döntő többsége a felesleges plusz kilók leadásáról szól. Szeretnénk, ha ez idén nemcsak kimondott szót, hanem valóban megvalósításra váró célkitűzést jelentene. 

Spártai Vitamin: 9 tipp a pluszkilók ellen

7 tévhit a vitaminokról

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 1 év 8 hónap óta

Multivitaminok: varázsszerek vagy apró tablettányi pénznyelők? Rengeteg tévhit kering a vitaminok körül, itt az ideje, hogy rendet tegyünk, elvégre az egészségünkről van szó!

7 tévhit a vitaminokról

Multivitamin-fogyasztás fontossága gyermekeknél

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 1 év 8 hónap óta

Az influenzavírusokkal és meghűléssel tarkított őszi-téli időszakban a gyermekeink vitamin és ásványi anyag utánpótlására is kiemelten oda kell figyelnünk.

Multivitamin-fogyasztás fontossága gyermekeknél

A világrekorder Spártai hősnő sikerének titka – Interjú Lubics Szilviával

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 2 év 8 hónap óta

A világrekorder Spártai hősnő sikerének titka – Interjú Lubics Szilviával
A többszörös Spartathlon győztes Dr. Lubics Szilvia elárulta rendkívüli teljesítményének titkait. Beszélt edzésmódszereiről, táplálkozási szokásairól, étrend-kiegészítőkről és lelki felkészülésről.

Nem is gondolnád, hogy mennyi mindenért felel az antioxidáns

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 2 év 8 hónap óta

Miért fontos figyelni az antioxidáns pótlásra?

Nagyon leegyszerűsítve akár azt is mondhatjuk, hogy az immunerősítésben segítik a szervezetedet.

Az antioxidáns jelenti a sejtjeinket folyamatosan támadó szabadgyökök elleni védelem első vonalát

Mi a különbség a multivitaminok és a szupervitamin között?

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 2 év 9 hónap óta

Fontos, hogy mindenképpen biztosítsd magadnak a létfontosságú vitaminokat és ásványi anyagokat

A 20. századi tudósoknak köszönhetően azt már tudjuk, hogy a vitaminok nélkülözhetetlenek az életünkhöz.
A vitaminok mindegyike más és más feladatot lát el a szervezetünkben, és ezek a feladatok bonyolultak és összetettek.

Hogyan előzhető meg a csontritkulás?

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 2 év 9 hónap óta

A csontritkulás nem csak az idős emberek betegsége

Sokan hajlamosak csakis az 50 év feletti nők betegségének tekinteni a csontritkulást, pedig ez koránt sincs így. Egyes kutatások szerint a csonttömeg leépülése már 35 éves kor körül elkezdődik. A csontszövetben mind fiatal, mind idős korban folyamatos épülés és lebomlás zajlik, ezért minden korosztálynak – különösen az ülő munkát végzőknek – érdemes erre odafigyelni.

Hogyan előzhető meg a csontritkulás?

Téli immunerősítő tanácsok

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 2 év 9 hónap óta

Mostanában fáradtan kelsz fel? A legjobb immunerősítő, ha egészségesen élsz és táplálkozol

Ha a szervezetedet folyamatosan kihívások elé állítod, és már fáradtan indul a reggeled is, akkor időzz el egy pillanatra, és gondold végig, hogy mi lehet az oka. A túlzott fizikai vagy szellemi megterhelés mellett a szervezeted azt kéri, hogy figyelj rá is egy kicsit. Különösen télen még a betegségek is ostromolhatnak.
A stressz és a betegségek a legváratlanabb pillanatokban is lecsapnak a gyengeségeidre, és ledönthetnek a lábadról.

Ha nem tudsz megállj parancsolni a feszített tempódnak, akkor ilyenkor, a tél közeledtével ismerj meg néhány könnyen betartható immunerősítő jó tanácsot.

Téli immunerősítő tanácsok

Jól jönne egy remek stressz oldó?

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 2 év 9 hónap óta

Talán egy nap sem telik el úgy, hogy ne látnál legalább egy olyan reklámot, amiben a B vitamin is szerepel. Elgondolkodtál már rajta, hogy mi lehet ennek az oka?

Úgy érzed néha, hogy rögtön felrobbansz?

Írta: Spártai Vitamin - Beküldve 2 év 10 hónap óta

Tudtad, hogy egyetlen ásványi anyag - a magnézium - hatással van a tested anyagcseréjére, a csontjaid növekedésére, és az izmaid megfelelő működésére? 
Olyan fontos ásványi anyag, hogy a hiányát szinte bárhogyan érzékelheted. A magnéziumhiány diagnosztizálása nehéz, mert a tüneteit könnyen össze lehet téveszteni más, krónikus betegségek tüneteivel. 

Milyen jelek figyelmeztetnek a hiányára?

Oldalak