Hogyan előzhető meg a csontritkulás?

Hogyan előzhető meg a csontritkulás?

Írta: Spártai Vitamin - csütörtök, 2014, november 13 - 12:04

Hogyan előzhető meg a csontritkulás?

A csontritkulás nem csak az idős emberek betegsége

Sokan hajlamosak csakis az 50 év feletti nők betegségének tekinteni a csontritkulást, pedig ez koránt sincs így. Egyes kutatások szerint a csonttömeg leépülése már 35 éves kor körül elkezdődik. A csontszövetben mind fiatal, mind idős korban folyamatos épülés és lebomlás zajlik, ezért minden korosztálynak – különösen az ülő munkát végzőknek – érdemes erre odafigyelni.

De mit is értünk csontritkulás alatt?

A csonttömeg fiziológiás csökkenését jelenti. Veszélye, hogy olyan mértékben megváltozik a csont szerkezete, sűrűsége, hogy ez akár könnyen csonttöréseket is okoz. Alattomos betegség, amit a kezdeti stádiumában semmiféle tünet nem jelez.

Gyakran csak a csonttörés figyelmeztet rá, de ilyenkor már a súlyos elváltozások történtek a csont szerkezetében.

A csontritkulás akkor kezdődik, amikor a csont leépülése nagyobb mértékű, mint a csontépítés.

A csontritkulás megelőzhető

A csontritkulás megelőzése akkor lehet eredményes, ha már fiatal felnőttkorban elkezdődik.

  • A megfelelő mennyiségű kalciumfogyasztás és D-vitamin bevitel segít a csontok és a fogak egészségének megőrzésében.
  • A rendszeres testmozgás is hozzájárul a csontritkulás megelőzéséhez és a csonttömeg megtartásához.

Miért segít a sportolás?

A válasz nagyon egyszerű. Amikor a tested igénybevétele csökken, a szervezet leépíti a „felesleget”. Gondolj csak arra, amikor a nem használt izmok sorvadnak, például a gipsz viselése során. Ez az eltűnés ugyanúgy igaz a nem használt, nem terhelt csontokra is. A mozgás azért is elengedhetetlen, mert a csontokra ható állandó, váltakozó terhelés hatására a csontképzés fokozódik.

Ha időd engedi, sportolj rendszeresen

Ez a legjobb, amit a csontjaid és az ízületeid védelmében megtehetsz, és a közérzeted is egy csapásra megváltozik.

A csontritkulás megelőzéséről a szakemberek azt mondják, hogy az úszás és a rendszeres séta is segít. Lehetőleg friss és tiszta levegőn mozogj. Természetesen vannak speciális gyakorlatok is, melyek az izomzat karbantartására, a csontok ásványianyag-tartalmának növelésére szolgálnak.

Mire figyelj, hogy a testmozgás megtegye hatását?

Ha csak ritkán sportolsz, akkor figyelj rá, hogy fontos a testmozgás előtti alapos bemelegítés. Ezzel megelőzhetőek a sportsérülések. Igyál sok folyadékot. Tudtad, hogy a víznek porcerősítő hatása is van?

Sportolóknak, az ízületeket igénybe vevő fizikai tevékenységet végzőknek és az 50 év felettieknek ajánlunk évente legalább 2 alkalommal 2-3 hónapos kúraként porcerősítő készítményeket is.

A csontritkulás ellen a sportolás mellett a kalcium és a magnézium megfelelő arányú bevitelével is védekezhetsz.